Farkas Sándor

(1899-1968)

Rektor, kántortanító, a 812. sz. Csaba vezér cscs. csapatlapítója

Farkas Sándor 1899. március 18-án született Tök községben. Apja Farkas Sándor református lelkész, édesanyja mándi Márton Kamilla. Hatan voltak testvérek. Eddig ismert testvérei: Farkas Edit (Tök, 1895. április 14. - ? ) és Farkas Lenke (Tök, 1897. április 7. – Budapest, 1970. június 4.)

Az elemi iskolát követően, 1922. és 1923. között a nagykőrösi református tanítóképzőben tanult.

1917-ben önkéntes népfölkelő katonaként sorozták be a császári és királyi 32. gyalogezredhez. Az olasz fronton szolgált. A harcokban nem sebesült. 1918. október 28-án esett hadifogságba. Először olasz, majd francia hadifogoly volt, ahonnan 1920. május 9-én távozott.

A 20-as évek elején került Rákoscsabára, a Református Elemi Népiskolába. Itt, mint tanító tanított, és ő volt a református gyülekezet kántora.

Rákoscsabán, 1924. augusztus 28-án kötött házasságot Kádár Gabriella Róza Irén (Székesfehérvár, 1902. december 15. – Budapest, 1988.) református tanítónővel. Első gyermekük Farkas Tünde 1928-ban, második ifj. Farkas Sándor 1937-ben született.  

A cserkészmozgalommal ezekben az években ismerkedett meg. Látogatóként részt vett az 1933-as gödöllői IV. Cserkész Világdzsemborin, amelynek hatására fogalmazódott meg benne egy saját református alapítású cserkészcsapat. A gödöllői szintén református 943. számú Ráday Pál cserkészcsapatban sajátította el a cserkészet alapjait. A rákoscsabai Református Egyház hozzájárulásával 1934. augusztus 19-én alapította meg a 812. számú Csaba vezér Cserkészcsapatot, aminek a cserkészmozgalom megszűnéséig parancsnoka volt. 1936-ban az 51. számú központi tisztitábort végezte el és több cserkészcsapattal tartotta a kapcsolatot.  Több tábort szervezett a csapatnak. A visszacsatolások után 1939. július 02-18. között a kárpátaljai Volóc, 1942. július 10-27. között az erdélyi Szalárdtelep községben táboroztak.

A gödöllői 9. honvéd kiegészítő parancsnokság 1944. július 24-én őrsmesteri rendfokozattal sorozta be katonának. 1945. január 16-án Budapest ostroma alatt került orosz hadifogságba, ahonnan 1947. szeptember 12-én szabadult. „A szeptemberi híradás szerint, a Kaukázusban Tbiliszi mellett, Rusztavában egy cementgyárban dolgozik.” A moszkvai 181. számú táborból jött haza. A háború alatt több csapattag is teljesített katonai szolgálatot, akik közül többen hősi halált haltak, vagy évekre hadifogságba kerültek. A Magyar Cserkésszövetség betiltása a hadifogoly évei alatt érte, ahogyan a csapat belépése a Magyar Cserkészfiúk Szövetségébe. 1946-ban ifj. Dobozi Mihály, 1947-ben pedig Tóth Sándor cserkészsegédtisztek vették át megbízottként a parancsnokságot. Hazatérését követően visszavette a parancsnokságot és 1948-ban a cserkészet teljes betiltását megelőzően, a Zala vármegyei Oltárcon táborparancsnokként vezette utolsó táborát.

A Rákosi rendszer kezdetén a cserkészmozgalmat betiltották, iskoláját államosították, így került egészen nyugdíjazásáig a mai Sugár Úti Általános Iskolába (állami iskolába), mint énektanár. 1952-ben három iskola tanulóiból úttörőzenekart alapított. 1953-ban részt vettek a művészeti együttesek második országos versenyén is.

Az 1956-os forradalom alatt megpróbálták újjászervezni a cserkészcsapatot, de az csak egy rövid kísérlet volt. Nyugdíjazása után elköltöztek egy pestlőrinci szövetkezeti lakásba. Ebben az időben már súlyos beteg volt, gyomorműtéten esett át. A következő műtét után már nem gyógyult fel, hosszas szenvedés után 1968-ban hunyt el. A pestszentlőrinci temetőben temették el.