Forrás: Csapat irattár
Kedves Érdeklődő!
1993 tavaszán még éltek olyan keresztyén egyházfik, akik fiatalon - a cserkészet betiltása előtt - Farkas Sándor csapatalapító parancsnok irányítása alatt sajátították el a cserkész szellemiséget. A cserkészet újbóli megélésében szűnni nem akaró módon hittek. Áldásos tevékenységüknek köszönhetően, valamint új, a cserkészetben járatlan egyházközségi hívek bevonásával a parázsból, ismét láng lett. Az ő cselekvő jelenlétük, valamint az újjáalakuláskor kért szám és név miatt is tekintünk a háború előtti csapatra úgy, mint jogelődünkre.
A Magyar Cserkészszövetség Alapszabálya
1. § (5) "A Szövetség az 1912. évben alapított Magyar Cserkészszövetség jogutódja, és hagyományainak folytatója."
27. § (1) "A cserkészcsapat vagyona a csapatban folyó nevelési tevékenységet szolgálja. A cserkészcsapat a Szövetség része, így vagyona egyben a Szövetség vagyona is. A cserkészcsapat évente frissített leltárt vezet vagyonáról."
A 812. sz. Csaba vezér cserkészcsapat az 1935. március 16-án az MCSSZ O.I.B. döntése alapján alapított csapat jogutódja és hagyományainak folytatója.
1993. május 12-én kelt ideiglenes működési engedély iránti kérelemben is ezt erősíti meg a következő rész: "Ha a csapat 1948 előtt működött, igazolva volt régi száma és neve:" Kézírással: "812. sz. Csaba vezér cscs."
Az újjászervezők között szerepelt régi csapattagok: id. Nagy Sándor, Tarnai Sándor, Rajnák János.
2025. április 22-én, mikor ezeket a sorokat írom, csupán két olyan személy ismert előttem, akik valaha annak a csapatnak a tagjai voltak;
ifj. Farkas Sándor (1937- ) és
Tarnai Sándor (1932- ).
Ugyanakkor több, olyan élő leszármazottról tudunk, akik ma is az egyházközség tevékeny tagjai.
Csapat születik
Háború előtti irattárunk teljesen megsemmisült, egy iratot, egy tábori fényképalbumot, valamint három naplót kivéve.
A napló kalandokkal teli kilencven évet tudhat maga mögött.
***
A túrát a csapatalapító Farkas Sándor parancsnok szülőfalujába Tök községbe szervezték.
***
1939. július 2. és 18. között a csapat, a márciusban a magyar–szlovák kis háború során visszacsatolt kárpátaljai Volóc községben táborozott.
***
A naplók bár a közösségi tulajdont képezték, mára magán ember felügyeli.
Forrás: Egyházközségi irattár
Csapatunk az újjáalakulását követő két évtizedben szorosabb baráti viszonyt ápolt több cserkészcsapattal is.
A XVII. kerületben a
140. sz. Pro patria (Rákoscsaba) és a
264. sz. Hunyadi János (Rákosliget)
cserkészcsapatokkal sokáig egy cserkészkörzetet alkottunk. A X/8-as számú körzet életre hívója Kovács István tanár, a ligeti csapat parancsnoka volt.
A Pro patria cserkészcsapattal 1993. és 2013. között számtalan közös programot valósítottunk meg. Úgy mint, településrészi koszorúzás és ünnepi előadás, cserkészbál, próbatáborok.Továbbá 2001. és 2007. között összesen hét alkalommal rendeztünk a 140. sz. Pro patria cserkészcsapattal közösen vers- és prózamondó versenyeket.
Más budapesti csapatokkal is jó viszonyt ápoltunk:
309. Assisi Szent Ferenc cserkészcsapat -Zugló (Turba János idején)
Vidéken jó viszonyt ápoltunk a
212. sz. Bornemissza Gergely, Eger (aktív), a
222. sz. Petőfi Sándor, Hatvan (megszűnt), az
1046. sz. Róder Imre, Vecsés (aktív) és a
918. sz. Batthyány, Kistarcsa (aktív) - közös sportnapok (Balogh Sándorné idején)
cserkészcsapatokkal.
Több nyári táborban, emlékversenyen és más programon vettünk részt közösen.
Több serleget őrzünk, a 212. számú csapat egykori csapatparancsnokairól elnevezve, (Hábel Gyula és Erényi Márton emlékversenyek).
A Berva-völgyi cserkészparkban közös ígéret- és fogadalomtételekre is sor került. Csapataink közti szoros baráti viszony Báthory László parancsnoksága alatt állt fenn.
Csíkszeredai 24. sz. Dobri János cserkészcsapattal 1999-ben közös táborozás Torockószentgyörgyön. A következő évben őket láttuk vendégül az egri Berva-völgyi cserkészparkban.
Csatakiáltás: Csigabiga csigavér, Csaba cserkész sokat ér!
Új csatakiáltás: Csillagösvény csodaszép, Csaba vezér jó vezér!